Újrakapcsolódás az élethez és a szeretethez
A gyász érzése nem véletlenül jelenik meg bennünk – segít megérteni, hogy szerettünk
A legtöbb ember le akarja küzdeni magában a gyász érzését.
Túl akar lenni rajta, és közben erős akar maradni.
Azt szeretné mutatni a környezetének, hogy rendben van, a veszteségével együtt is jól működik.
A gyász érzése tulajdonképpen megmutatja, hogy szerettünk. A fájdalom, amit ilyenkor érzünk, arról árulkodik, hogy milyen értékes volt a kapcsolat nekünk, amit elvesztettünk. Amikor hiányt érzünk, a kötődésünkre emlékezünk. Amikor sírunk, könnyezünk, a bennünk lévő szeretetet érezzük.
Amikor gyászolunk, az tud segíteni, ha utat tudunk találni a szeretethez, az élethez, és újra kapcsolódunk ezekkel a minőségekkel.
Szeretnénk neked utat mutatni, hogyan tudsz újra kapcsolódni
A folyamat alatt lehet, hogy belső fájdalmat fogsz érezni, hiszen veszteséggel, hiánnyal, érzésekkel fogunk dolgozni. Minden lecke abban segít, hogy a folyamat végére, úgy érezd majd, hogy készen állsz arra, hogy visszaállj az életedbe, hogy érezd magadban azt a szeretetet, aminek segítségével a kihívásokat, nehézségeket el tudod majd viselni.
Ez a tanfolyam abban segít, hogy:
- megértsd, mi történik benned valójában
- feloldozd magadban a bűntudatot
- lépésről-lépésre elengedd a fájdalmat
- megérkezz a saját belső teredbe
- kapcsolódj a saját valódi érzéseiddel
- kapcsolódj az élettel, és megtanulj egy új fogalmat, az életszerűséget
- kapcsolódj a Lelkeddel, és ezen keresztül szeretteddel egy új minőségben
- újra igent tudj mondani önmagadra, az életre, a szeretetre.
A gyász feldolgozása egy belső viszonyítási és nézőpontváltás, átalakulás. Senkit és semmit nem kell közben elfelejteni, egyszerűen csak másként kell a történetre nézni.
A folyamat íve – 12 lépés a belső békéhez
Végigkísérünk a gyász teljes útján:
- Mi történik bennünk veszteség után?
- A gyász mint életreakció
- A sokk, bénultság, érzelmi üresség értelmezése
- Miért „ragad bele” valaki a fájdalomba?
- Mit siratunk valójában: a személyt vagy a kapcsolatot?
- A hiányérzet lelki mechanizmusa
- Függés, összekapcsolódás, identitásvesztés
- „Nélküle nem tudok élni” – mítosz vagy igazság?
- Bűntudat és önvád a gyászban
- „Mit kellett volna másképp?”
- El nem búcsúzás, el nem mondott mondatok
- A lélekben hordozott terhek felismerése
- A fájdalom, mint hűség az elhunythoz
- „Ha jobban leszek, elárulom őt”
- Tudattalan fogadalmak
- A gyász identitássá válása
- A gyász természetes ritmusa
- Mikor válik a gyász megakadt folyamattá?
- Külső elvárások vs. belső idő
- A „túl gyors” és a „soha véget nem érő” gyász
- Mit jelent az életszerűség a gyászban?
- A veszteség helye az élet rendjében
- A halál mint az élet része
- Ellenállás helyett együtt mozgás az élettel
- Tudatos és tudattalan hitrendszerek
- Gyermekkori, vallási, családi minták
- „Vége van” vagy „átalakulás történt”?
- A hitrendszerek hatása a gyászra
- A lélek fogalma a Talentumok szemléletében
- A test és a lélek szétválása
- Mi változik, és mi marad?
- Kapcsolódás a lélek szintjén
- Elengedés ≠ felejtés
- A kapcsolat átalakulása
- Hogyan lehet „jelen” az, aki már nincs itt?
- A szeretet időtlen természete
- „Hol volt Isten, amikor…?”
- Harag és elfordulás a transzcendenstől
- A büntető és az együttérző Isten képe
- A veszteség mint spirituális kapu
- Szabad-e újra örülni?
- Az élethez való jog visszavétele
- A múlt tisztelete és a jelen választása
- A veszteség integrálása az életútba
- A gyász mint belső bölcsesség
- Mit adott a kapcsolat, ami ma is él?
- Hála, emlékezés, belső béke
- A lélek útjának elfogadása – saját, és másoké
Ez nem egy lineáris út, nem elég eldönteni, hogy végig mész rajta.
Ez belső mozdulatok sora: érzéseid és gondolataid mint apró puzzle darabok új helyre kerülhetnek benned, és ennek köszönhetően kaphatsz magadról, és az életedről egy új képet.
A leckékben megtalálható:
- mély, spirituális szemléletű tanítás írott formátumban
- több mint 100 perc hanganyag
- összesen 142 perc videó
- vezetett gyakorlat
- önreflexiós munkafüzet
- gyógyító mondatok
- belső rituálék
Saját tempóban haladhatsz, és örökre hozzáférhetsz.
Mit jelent valójában a gyászfeldolgozás?
A Talentumok szemléletében a gyászfeldolgozás azt jelenti, hogy:
A gyász végét az jelzi, hogy képessé válsz újra kapcsolódni a szeretettel, önmagaddal és az élettel. Érző, dobogó szíved lesz, újra kapcsolódhatsz, újra bízhatsz, újra élhetsz. Sebezhetővé válsz, és már tudni fogod, hogy bár a kapcsolat örökre megmarad, a fizikai szintű kapcsolódásnak egyszer vége lesz, mert ilyen az élet.
A gyász, mint spirituális beavatás
A veszteség érzése az élet egyik legnagyobb tanítója.
Nem büntetés.
Nem véletlen hiba.
Nem Isten elfordulása.
Meghívás arra,
hogy mélyebben, és összefüggéseiben lásd az életet.
Aki tudatosan végig járja ezt az utat,
az lágyabb, nyitottabb lesz, és tisztábban érezhet.
Ez a tanfolyam nem javasolt akut, friss veszteség időszakában, amikor a sokk és az intenzív krízis állapota még jelen van.
Nem helyettesíti:
Ha jelenleg:
kérlek, első lépésként fordulj egészségügyi szakemberhez.
Ez a tanfolyam stabilizált állapotban, a tudatos feldolgozás szakaszában tud valódi, mély támogatást adni.
Tarts velünk ezen a különleges tanfolyamon!
Találd meg a megoldásokat és lépj tovább velünk.
Kinek szól ez a folyamat?
Neked való, ha...
Mit kaphatsz a tanfolyamtól?
Hogyan működik a kurzus?
A tanfolyamot a legkorszerűbb online tantermünkben érheted el. A vásárlást követően azonnal elkezdheted a leckék feldolgozását. A tanfolyam önálló belső munkára épül. A saját tempódban dolgozhatod fel az anyagot.
Naplózás és önreflexió ajánlott.
A veszteség feldolgozása megtanít arra, hogy a szeretet nem ért véget a búcsú pillanatában, hanem új formában él tovább a szívünkben. Ahogy egyre mélyebben megengedjük magunknak a gyászt, úgy ébredünk rá egyre tisztábban, hogy mi az, amit a másiktól kaptunk. A gyógyulás arról szól, hogy a fájdalom mögött újra megtaláljuk a szeretet csendes, megtartó jelenlétét, és az élethez kapcsolódunk.
Belső Kör tagság = automatikus árkedvezmény
Ha Belső Kör tag vagy a Talentumok oldalán,
automatikusan kedvezményes áron vásárolhatod meg a tanfolyamot.
A kedvezmény mértéke a választott tagsági csomagodtól függ, és bejelentkezés után azonnal látható a webáruházban.
Még nem vagy tag?
Most is csatlakozhatsz, és azonnal élhetsz a kedvezménnyel, valamint hozzáférsz a Belső Kör exkluzív tartalmaihoz.
Jelentkezés:
Gyászfeldolgozás
Online tanfolyam
Újrakapcsolódás az élethez és a szeretethez
Ha úgy érzed, hogy eljött az idő, hogy ne a hiány, a fájdalom tartsa a kapcsolatot köztetek, hanem a szeretet, akkor ez a folyamat neked szól. Nem kell erősnek lenned. Nem kell készen lenned.
Elég, ha most megengeded magadnak, hogy végigjárd tudatosan ezt az utat.
„A gyász útja elvezet oda, ahol a szeretet a legtisztább formájában él tovább.”
Most október 25-ig
30% bevezető kedvezménnyel
You missed out!
43.000 Ft helyett
30.100 Ft
Gyakran ismételt kérdések
Ez a tanfolyam nem javasolt akut, friss veszteség időszakában, amikor a sokk és az intenzív krízis állapota még jelen van.
Nem helyettesíti: a szakpszichológusi konzultációt, a pszichiáteri ellátást, a gyógyszeres kezelést, a krízisintervenciót.
Teljesen természetes, ha nehéz érzéseket tapasztalsz, hiszen fájdalmas témával dolgozol. A leckéket úgy állítottuk össze, hogy lépésről-lépésre emelnek téged. Megtartó térben, vezetett folyamatban leszel, nem kell sietned. Ha szükségét érzed, kérhetsz tőlünk segítséget a leckék alatti hozzászólásoknál, vagy e mailben.
Nem ajánlott a tanfolyam a veszteség utáni korai fázisban, de ha úgy érzed, hogy szeretnéd, hogy elbírod, mielőtt megvásárolnád, egyeztess velünk e mailben egy beszélgetésre időpontot. Ha a beszélgetés után azt mondjuk neked, hogy elkezdheted, akkor készen állsz a leckék feldolgozására.
Ez teljesen egyéni, mi azt gondoljuk, hogy sokszor már az is segít, amikor valaki beiratkozik a tanfolyamra. Minden lecke a megértést és a továbblépést segíti, a kiegészítő feladatok pedig stabilizálják a folyamatot, amiben benne leszel.
Korlátlan ideig — bármikor visszatérhetsz, újranézheted és újra feldolgozhatod az anyagokat.
A tanfolyam bejelentkezés után az online tanteremben érhető el.
Nem. A tanfolyam mindenki számára érthető, aki nyitott a tudatosabb életre és az önreflexióra. Akkor is hasznos, ha most ismerkedsz a tudatosság fogalmával.
Nincs időkorlát. A folyamatot a saját életedhez, érzéseidhez, megéléseidhez igazíthatod.
Ha Belső Kör tag vagy és be vagy jelentkezve az oldalra, a rendszer automatikusan a kedvezményes árat mutatja a vásárlás során. A kedvezmény mértéke a választott tagsági csomagtól függ.
Igen. Most is csatlakozhatsz, és a tagság aktiválása után azonnal élhetsz a kedvezménnyel, valamint hozzáférsz a Belső Kör exkluzív tartalmaihoz.
Írhatsz nekünk e-mailben vagy a tanfolyamnál hozzászólásban, és szeretettel támogatunk, hogy biztonságban tudd feldolgozni a veszteséged.
